Elméleti alapok

A POTM olyan inkluzív és több tudományágat átfogó megközelítést testesít meg, mely mind a digitális technológiákat, mind a társadalmi innovációkat felöleli annak érdekében, hogy olyan megoldást hozzon létre, amely közösgondolkodásra inspirál, alacsony ökológiai lábnyommal rendelkezik, lehetőséget teremt a valódi városi és város környéki mobilitási kérdések megoldására.

Összességében, a POTM keretrendszer olyan nyitott mobilitású közösségek érvényesülése érdekében működik, melyek a felfelé építkező és átlátható eljárásokon keresztül olyan városi mobilitási újítások létrehozására képesek, amelyeket sem a lakosok, sem az intézmények nem éreznek erőltetettnek, sokkal inkább azokkal egyetértésben jönnek létre. A POTM a városi érintettek négyes spiráljának jelentőségteljes együttműködésén alapul, mely azt jelenti, a helyi polgárok megkapják a lehetőséget és az eszközöket ahhoz, hogy a városi közlekedési hatóságokkal, valamint a kutatási és ipari érintettekkel együtt dolgozzanak abban a szemléletben, hogy közösen kifejlesztett, a valós városi mobilitási kihívásokat megcélozó prototípust és innovatív és okos mobilitási megoldásokat készítsenek.

Ez a keretrendszer több területről használ fel elméleteket, módszereket és technológiákat, ezáltal jelentősen épít a Társadalmi Innovációra, a Digitális Társadalmi Innovációra és a Nyitott Innováció 2.0-ra. A POTM megközelítésbe beépítésre kerültek az állampolgári szerepvállalás, fenntartható városiasodás és városi tervezés, valamint a megosztáson alapuló gazdaság fogalmai.

A társadalmi innováció a komplex, tartós, ugyanakkor hagyományos eljárások által meg nem oldható társadalmi kihívások (például klímaváltozás, szegénység), valamint a piac, illetve a közszervek által nem, vagy nem megfelelően kezelt társadalmi igények megoldását célzó paradigma. Az Európai Bizottság definíciója szerint, a társadalmi innovációk „új ötletek, melyek társadalmi igényeket elégítenek ki, szociális kapcsolatokat alakítanak, és új együttműködéseket hoznak létre”. Jellemzően, a társadalmi újítások ötletekként kezdődnek, melyek aztán prototípusként szolgálnak. Ha sikeresek, az új elképzelések, megvalósításra kerülnek, később ezeket kiértékelik és elterjesztik, hogy nagyobb hatást érhessenek el.

Mindenekelőtt, a társadalmi innováció az oly sokrétű érintetti kör erősségeinek kombinációjából áll, mely az innovatív megoldások fejlesztését, különböző viselkedési formák jobbá tételét, valamint társadalmi normák – egyéni, illetve szervezeti profittól mentes – változását célozza. A szállítás és mobilitás esetében, a társadalmi innováció elősegíti a kiszolgáltatott csoportok (nők, mozgáskorlátozottak) hozzáférését, a multi-modalitás szemléletű, a tulajdonlás helyett a tisztább/zöldebb közlekedési formákat és a lassabb közlekedési módokat (gyaloglás, kerékpározás) előtérbe helyező használatot.

A társadalmi innovációt tudásmegosztás felé való nyitottság éppúgy jellemzi, mint az együttműködésen alapuló megközelítés, a különböző tudományterületek, kultúrák és érintettek összehozása, a kölcsönösség alapján való képességfejlesztés, valamint az adottságok és az erőforrások jobb kihasználása. Mivel az emberek hajlamosak arra, hogy egyéni viszonyaik alapján értékeljék az ökoszisztémájuk egyedi aspektusait, a társadalmi innováció a helyi körülményekből indul ki és jól tükrözi az egyének különböző igényeit. Ennek következtében, társadalmi innováció inkább részvételen alapul és felhatalmazó jellegű, a kereslet által vezérelt és személyre szabott, mintsem tömeg orientált és felülről vezérelt vagy centralizált jellegű.

Bár a társadalmi újítások legfőbb iránymutatói maguk az emberek (polgárok, közösségek, és a vállalkozók), a támogató adminisztratív, gazdasági és jogi környezet elengedhetetlen a társadalmi innovációs ökoszisztéma virágzásához és ahhoz, hogy hosszútávú, átalakításra képes hatásokat lehessen elérni. A megfelelő szakpolitikák, kormányzás, finanszírozás és a különböző kapacitásépítő eszközök (pl. inkubátorok, fórumok, díjak, stb.) használata kulcsfontosságú a fejlődés és a társadalmi innováció megvalósulása szempontjából.

A Digitális Társadalmi Innováció (DSI) a digitális eszközök használata által támogatott társadalmi innovációként jellemezhető. Az információs és kommunikációs technológiák (IKT-k) egyre szélesebb körben terjednek el, valamint több lehetőséget biztosítanak az emberek összekapcsolására, bizonyos folyamatok automatizálására, továbbá a rendkívül széles körű információszerzésre, ugyanakkor mentes a folyamatokkal járó kihívásoktól (például az adatvédelmi kérdések).  Technológiai fejlesztések teret biztosítanak társadalmi innovációnak és civil felelősségvállalásnak. Mint ahogy az Európai Bizottság hangsúlyozza: „A digitális technológiák különösen alkalmasak civil tevékenységek támogatására: a nagy közösségek mobilizálására, az erőforrások megosztására és a hatalom megosztására. Civil társadalomban a technológiai vállalkozók és innovátorok egyre növekvő mozgalma inspiráló digitális megoldásokat fejleszt ki a társadalmi kihívásokra.” Mindez olyan méretekű és gyorsaságú, amely elképzelhetetlen lett volna az Internet elterjedése előtt.

A Digitális Társadalmi Innovációt nyitottság jellemzi:

hardver: digitális hardver az emberek számára lehetővé teszi, hogy rendszeresítsék, és társadalmi változás érdekében eszközöké alakítsák – formálják,

hálózatok: a lakosság új hálózatokat és infrastruktúrát fejleszt ki, ahol az erőforrások megosztása érdekében és a problémáik kollektív megoldása érdekében a rendelkezésre álló eszközeiket csatlakoztatják.

adat: utal az adatok hozzáférhetővé tételére, megszerzésére, használatára, elemzésére, továbbá értelmezésére, tudás, a kollektív alkotás és az ismeretanyagok tanulmányozása, valamint új társadalmi projektek megismerése érdekében tömeges lakossági csoportok online platformon keresztül találkoznak.

Általánosságban elmondható, hogy a DSI szervezetek és tevékenységek számos különböző fajtája fejlődik ki. Azonban 6 tematikus csoport tűnik a legkiemelkedőbbnek: együttműködésen alapuló gazdaság, megvalósítás új formái, tudatosságot támogató hálózatok, nyílt hozzáférés, nyílt demokrácia és finanszírozás, gyorsulás, valamint inkubációs módszerek.

A bevonáson alapuló gazdaság támogatja az új, együttműködésen alapuló társadalmi-gazdasági modelleket, amelyek felhatalmazzák az embereket a képességeik, forrásaik, valamint tudásuk megosztására (például a digitális valuták, a közösségi finanszírozás és a finanszírozás új formái). A kivitelezés új módjai a nyitott tervezésre és gyártásra épülnek (például 3D gyártási eszközök, ingyenes CAD/CAM szoftverek, nyílt forráskódú tervek stb.). A tudatosságot növelő hálózatok keretében a közösségek képesek összegyűjteni és csoportosítani az emberektől származó adatokat annak érdekében, hogy új termékeket, szolgáltatásokat hozzanak létre. Az együttműködés támogatása érdekében létrehozott platformok a környezeti tényezők megoldására és a fenntartható viselkedési változásokra használatosak, illetve a kollektív fellépés mozgósítására és a vészhelyzetekre való reagálásra szolgálnak. A nyílt demokrácia célja, hogy a digitális technológiát alkalmazva, a kollektív részvételt és tanácskozást, valamint a tömeges mobilizálást alkalmazva a képviseleti demokrácia hagyományos modelljét átalakítsa. Végezetül a finanszírozás, folyamatok felgyorsítása és inkubáció; a köz- és magán szereplők által kínált támogatásra utal, az együttműködési terekhez, valamint hasonló területekhez való hozzáférés tekintetében.

A Nyílt innováció 2.0 olyan paradigma, amely egy társadalom összes szereplője közötti, integrált, közösen létrehozott együttműködés elvein alapszik. Valójában a Négyes Spirál Modellre (Quadruple Helix Model) épül, amelyben a tradicionális Hármas Spirál Modell (Triple Helix Model) (felülről lefelé irányuló megközelítés: ipar, egyetem, valamint az állam szférái) egy olyan modellel kerül helyettesítésre, amely a civil társadalmat (lentről fölfelé irányuló megközelítés) is magába foglalja. Ezzel összefüggésben, az innováció egy olyan interaktív folyamat eredménye, amely különböző szereplőket foglal magába, akik hozzájárulnak az új szolgáltatások, termékek, vagy a társadalmi infrastruktúra fejlesztéséhez az innovációs ökoszisztémában betöltött szerepük szerint. A Nyílt innováció 2.0 technológia óriási segítség, de csak abban az esetben, ha a tervezés és fejlesztés a felhasználókkal (és a felhasználók igényeivel) összhangban zajlik. Az innováció felhasználó-orientált, továbbá a társadalmi integráció, a közös értékrend, valamint a kreativitás irányítja és vezérli. A fókusz az innovációs folyamat nyitottságán van: minden érintett részt vesz a teljes folyamatban, kölcsönhatásban van egymással az ad-hoc fizikai terekben, mint például a Nyitott Műhelyekben, „FabLab” elnevezésű kreatív műhelyekben, vagy Okos Város Műhelyekben.

A közös alkotás a tervezés és elkészítés egy együttműködő folyamatára utal. Használható egy probléma megoldásának kifejlesztésére, szakpolitika felvázolására, termékek tervezésére, valamint új ötletek generálására, amelyek új lehetőséget eredményeznek, vagy javítják a meglévő termékeket és szolgáltatásokat. Az eredményeken kívül a fókusz az eredmények elérések folyamatán van, azaz a különböző érdekeltek munkafolyamatba történő bevonásán, valamint a közöttük lévő kölcsönhatásokon és együttműködésen. Mint ahogy azt az elnevezés is sugallja, ez egy közös fejlesztés, amely a folyamatos nézetkülönbségből és együttes erőfeszítésekből ered, ahelyett, hogy az egyéni szaktudás eredménye lenne. Nevezetesen, a kifejezés arra a tényre utal, hogy a fogyasztók (lakosok) bevonásra kerülnek a tartalom és értékek létrehozásában, ezáltal az innovációs folyamat aktív résztvevőivé válnak.

Ez általában a tudásmegosztást és a kreativitást előmozdító konstruktív tevékenységeknek köszönhetően arra ösztönzi az érdekelt feleket, hogy a problémákat különböző szemszögből vizsgálják, azzal a céllal, hogy új koncepciók keletkezzenek. Számos eszköz és módszertan áll rendelkezésre a közös alkotás témakörén belül. Használatuk a közös alkotás céljától, a résztvevők számától és háttér ismereteitől, a rendelkezésre álló időtől, logisztikai szempontoktól, valamint hasonló tényezőktől függ. Klasszikus példák erre: az úgynevezett „jégtörő” gyakorlatok, a brainstorming technikák, a fogalomtérképek, az észlelő feltérképezés, az elbeszélés, szerepjáték, problémafa analízis, az értékfa analízis, a prototípus készítés, valamint a Lego építő játék.

Az urbanizáció az egyik legfontosabb erő, amely irányítja a globális gazdaságot, viszont gyakran együtt jár számos kihívással különösen a környezeti veszélyek tekintetében (például légszennyezés, üvegházhatás, hulladék és a földterületek romlása). Hatalmas a különbség a jól irányított urbanizáció, valamint a szabályozatlan urbanizáció között az emberek életminőségének, illetve a városok termelékenységének tekintetében.

A fenntarthatóság egy folyamat, amely az ökoszisztéma ökológiai, társadalmi és gazdasági dimenziói között lavíroz az emberi szükségletek kielégítése és az életminőség javítása érdekében, miközben megőrzi az ökoszisztéma létfenntartó rendszereket.

A fenntartható urbanizáció: a városi tervezés és városi fejlesztés előremutató formája, amelyet a társadalmi igények vezérelnek, viszont figyelmet fordít a környezeti tényezőkre és a társadalmi befogadásra is annak érdekében, hogy olyan megoldásokat találjanak, melyek hatékonyak, tartósak, illetve alacsony ökológiai lábnyommal rendelkeznek.

Ismert tény, hogy nincs univerzális méret, így nincs olyan sablon se, mely univerzálisan alkalmazható mindenre. Mivel a különböző helyszínek különböző összefüggéseket és szükségleteket mutatnak, partnerségi kormányzást olyan megközelítésnek tekintik, amely nagyobb fokú rugalmasságot garantál. Ez a kormányzási forma, alulról felfelé irányuló megközelítésre, a közösség felhatalmazására, lakossági részvételére, valamint a helyi hatóságok nagyobb autonómiájára utal, abból a célból, hogy helyi szinten megfelelő választ tudjon nyújtani. Az általános elgondolás az, hogy a közösségeknek hatalommal és jogokkal kell rendelkezniük a helyi igények kezelését illetően, továbbá kifejezhetik véleményüket a helyi közpénzek elköltésével, a helyi szolgáltatások kialakításával, és működtetésével, valamint a helyi döntéshozatallal kapcsolatban.

A partnerségi kormányzásnak sajátos formái jöhetnek létre, a stratégiái és elszámolhatósága eltérhet helytől függően, valamint fogalma többnyire nyitott és még definiálatlan. A partnerségi kormányzás egy alulról jövő kezdeményezésre, lakossági felhatalmazásra, lakossági részvételre és nagyobb önkormányzati önállóságra utal, amelynek segítségével a helyi problémákra helyi szintű válaszokat lehet adni. A partnerségi kormányzás formái, stratégiái, számonkérhetősége mindenhol más és más, nagyrészt nyitott és még mindig nem meghatározható. Főbb alapelvei (politikai, polgári, társadalmi és gazdasági) közé tartozik: a kormányzás a képviselet, a támogatás, a tanácskozás, a vizsgálat és a részvétel új formáin keresztül; a lakosság felelősségvállalása a demokratikus folyamatok esetében, egyúttal jobb helyi szolgáltatások nyújtása és reagálóképesség (közös igazgatás, lakossági bevonás, kollektív választás); egy terület hollisztikus megközelítése annak érdekében, hogy a városi élet támogató hálózatát létrehozzák (helyi egyesületek, kölcsönösség, közösségi infrastruktúra és szervezetek, társadalmi vállalkozások); továbbá hatékonyabb helyi szolgáltatásnyújtás.

Az okos város kifejezés egy olyan várostervezési vízióra utal, ahol egyrészt a városfejlesztés célja az IKT-k, valamint a fejlett érzékelők és valósidejű ellenőrző rendszerek összehangolása; másrészt ezek felhasználása a város eszközeinek – áruk, szolgáltatások, terek (pl.: iskolák, könyvtárak, kórházak, közlekedési rendszerek, információs rendszerek, bűnüldöző szervek, erőművek, energia- és vízellátási hálózatok, hulladékgazdálkodás stb.) kezelése érdekében. A technológia felhasználásának célja, hogy ellenőrizze a városban lezajló folyamatokat és ezáltal áthelyezze a hangsúlyt magáról a városról az emberek életminőségének, a városi szolgáltatások színvonalának, és a hatékonyság növelésének irányába.

A lakosság és a kormányzat közötti kapcsolatban egy másik aspektus is fontos szerepet játszik az okos városokban. Egy okos város befogadó és „lehetőséget teremt minden egyes állampolgár számára, hogy nyílvános és egyéni szolgáltatásokhoz hozzáférjen. Összehozza az infrastruktúra és a szellemi tőkét, beleértve a helyi szakértlemet és a közösségi intézményeket, valamint a (digitális) technológiákat, hogy segítség a fenntartható gazdasági fejlődést és biztosítsák a vonzó környezetet mindenki számára.” (Polis).

Megosztáson alapuló gazdaság olyan üzleti modelleket és lakosság által vezetett megoldásokat jelent, melyek a közösségen belüli erőforrások megosztására fókuszálnak, a felhasználás optimalizálásának, a környezeti hatások csökkentésének, valamint a felhasználók számára teremett hozzáadott értékek figyelembe vételével. Ebben az összefüggésben minden megosztható erőforrás beleérthető, többek között: otthon/elhelyezkedés, járművek, valamint szaktudás.

A megosztáson alapuló gazdaság paradigmája a közösséghez való tartozás, a másokkal történő kommunikáció, valamint a kapcsolatok létrehozásának alapvető emberi szükségleteire épít. A megvalósításukat elősegíti a digitális technológiák egyre szélesebb körül elfogadása, amely lehetővé teszi, hogy az emberek könnyebben felajánlják az erőforrásokat, vagy információt szerezzenek az erőforrás helyéről és idejéről, továbbá, hogy a földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül információt cseréljenek. Sajátos platformok alakulnak ki a javak és erőforrások minden érintett fél számára történő szervezettebb és biztonságosabb megosztására.

Mobilitás a megosztáson alapuló gazdaság egy klasszikus példája, mely a megosztáson alapuló mobilitás és kapcsolt mobilitás nevet viseli. Megosztásos mobilitás egy koncepció, mely magába foglalja a tömegközlekedéstől a kerékpározásig a közlekedési szolgáltatásokat, melyek a felhasználók között kerülnek megosztásra. A koncepció az elmúlt években nem csak a költséghatékonysága miatt vált népszerűvé, hanem azért is, mert az energetikai és környezeti hatások tekintetében a fogyasztószemléletű megközelítések egy fenntartható alternatívájának tűnik. Megosztásos kerékpár használaton, a telekocsi használaton és parkolóhely megosztáson keresztül például a lakosok mobilitási szolgáltatásokat vetenek igénybe, vagy nyújthatnak másoknak; ezzel csökkentve az egyébként szükséges erőforrások mértékét, megoszthatják a költségeiket, továbbá ennek során maximalizálják a szolgáltatásból származó hasznukat (például több mobilitási mód áll rendelkezésre, különösen azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját járművük legyen, vagy nem tudnak vezetni. Ezen kívűl csökkennek a forgalomtorlódások, szállítmányozási kihívások megoldódnak, továbbá csökken a gáz halmazállapotú károsanyag kibocsátás, a közlekedési költségek és az üzemanyag fogyasztás).

Az Egészségügyi Technológia Értékelés (HTA) és az Implementációs tudomány elvein alapulva, a POTM rendszer magába foglal egy Core-Outcome-Set (COS) kiválasztási módszertant, melyet a városi mobilitási beavatkozások meghatározására, mérésére és értékelési szempontrendszerére használatnak. Az Implementációs tudomány foglalkozik minden olyan „tudományos módszerrel, mely egyes kutatás eredményeit szisztematikusan használja és egyéb, a Bizonyíték Alapú Módszertan (Evidence Based Practices) rutinná való átültetéséért felel, valamint mely az egészségügyi szolgáltatás minőségének és hatékonyságának javítására szolgál” (Eccles és Mittman, 2006). A HTA-t a WHO „az egészségügyi technológia tulajdonságainak, hatásainak és eredményeinek rendszeres értékeléseként” definiálta, ami viszont „a szervezett szaktudás és az olyan orvosi készülékeket, gyógyszereket, vakcinákát, eljárásokat érintő szaktudás alkalmazása, mely egészségügyi problémák megoldását, valamint az életminőség javítását hivatott elérni.”

Annak ellenére, hogy hagyományosan szigorúan az egészségügyi szektorban alkalmazzák, a HTA és az implementációs tudomány elméletei más olyan területeken is hasznosak lehetnek, amelyek hatással lehetnek az egészségre, beleértve a közlekedést és a mobilitást is. Lényegében, a HTA-t „az egészségügyi beavatkozás és egészségügyi technológia; társadalmi, gazdasági, szervezeti és etikai témáinak értékelésére szolgáló multidiszciplináris folyamatként kell tekinteni. Az értékelés végrehajtása a döntéshozók tájékoztatását célozza” (WHO)

A HTA alapja a Core Outcome Set, bármely egészségügyi technológia eredményének standardizált alkalmazása, társadalmi, egészségügyi, gazdasági és környezetvédelmi szempontrendszeren keresztül. A Cities-4-People projekt keretein belül, a nyílt folyamatok során kerülnek együttes fejlesztésre a COS definíciók, mérések, indikátorok, és módszerek, melyek a POMT beavatkozás hatásainak értékelését irányítják. A tervezés folyamata tágabb összefüggések elemzésével kezdődik, melyek hatással vannak a közösség igényeire, a program, vagy beavatkozás fejlesztéséhez szükséges erőforrásokra, a beavatkozásokra, vagy a program lehetőségeire és eredményeire (mi valósult meg, beleértve a stakeholderek bevonását is). Továbbá, vizsgáljuk az eredményeket, beleértve a magatartás változását (rövid távú eredmények), továbbá a társadalmi, egészségügyi és környezeti hatásokat (közép és hoszzú távú eredmények). A lakosság és a helyi közösségek támogatása kiemelkedően fontos az eredmények azonosításában, valamint a mérésére szolgáló mutatók és eszközök, továbbá a beavatkozások céljainak elérése szempontjából. Ahelyett, hogy a szakértők felülről irányítanának, a Cities-4- People projekt COS módszertana a helyi tudásra és a helyi igényekre épít. A COS módszertana nyílvános marad annak érdekében, hogy azt a közösség a projekt befejezését követően is használhassa.